Ismerős valakinek ez a művelet? Én Verne Gyula könyveiben olvastam először róla. Ott a háborgó hullámokra hordóból olajat öntve elsimították a vizet, hogy a veszélybe került vitorlás befuthasson a kikötőbe, vagy lebocsáthassa a mentőcsónakot, stb., szinte minden kalandos regényben megjelent ez a fordulat. Később tengerészeti szakkönyvekben is felleltem a műveletet, ahol azt javasolták, csak növényi olajat használjunk erre a célra, vitorlásokon a hajóvécébe öntve egy keveset majd kipumpálva a folyadékot, vagy speciális „csepegtető olajozózsákot” lelógatva a hajótest mellett. Miről is van szó, miben segíthet nekünk az olaj viharban a tengeren? Az olajnak a háborgó vízre öntése tengeri mentési manővereknél alkalmazott módszer. Az olajréteg szétterülése a hiedelmekkel ellentétben nem csillapítja le a tengert, nem csökkenti a hullámok magasságát, viszont megakadályozza az igen veszélyes hullámtörés kialakulását. A megtörő, tonnányi súlyokkal összeomló vízfelszínt sima felszínű hullámdombokká változtatja, lehetővé téve a mentőtutaj vízre bocsátását, vagy egy érkező mentőhajó fogadását, megkönnyítve az átszállást.
A Balatonon nem javasolt kipróbálni a módszert, hiszen egy deciliter olaj kb. 200 m2 felületen zárja el az oxigént a vízben élő szervezetek elől. Igaz, az olaj előbb-utóbb kiül a parti kövekre, a maradékot pedig „szétroncsolja” a napsugárzás, de az olajtankerek katasztrófái óta tudjuk: az olajnak a serpenyőben van a helye, nem a víz felszínén.