A régi mondás szerint a vitorláshajó olyan jármű, amelynek üzemanyaga a szél, motorja pedig a vitorla. Annak, aki a vitorlást szabadidős célokra használja és nem versenyzésre, mindössze kettő vitorlára van szüksége: nagyvitorlára (grósz) és orrvitorlára (fock).
A nagyvitorla részei
A nagyvitorla az a vitorla, amelyet az árbocra húzunk fel, alsó élét pedig a baum („bumm”) tartja. A nagyvitorla részei:
- alsó él
- első él
- hátső él (=kilépő él)
- halfej – fémmel megerősített felső rész a felhúzókötél bekötéséhez
- latnizsákok és latnik – merevítőlapok a vitorla jobb alakja érdekében
- reffsor és reffkötelek – a vitorla kurtításához
- trimmzsinór – feszítőkötél a kilépő él alakjának szabályozásához
Kisebb méretű hajókon a hagyományos, azaz árbocra fel- és lehúzható változatával találkozunk, de 10 méter hajóhossz felett döntően az árbocba ki-és besodorható nagyvitorlákból látunk majd többet. A hagyományos rendszerű nagyvitorlák teljesítménye egyértelműen nagyobb, mivel hatékonyabb a vitorla alakja (a vitorlázók a vitorla profiljáról beszélnek, ami a megfelelő öblösséget jelenti), ráadásul a vitorlában lévő merevítő lapok, a latnik is nagyban segítik ezen jó alak megtartását. Az árbocba sodorható nagyvitorlák teljesítménye szerényebb, hiszen a vitorla hamar megnyúlik, és elveszti egyenletes profilját, ráncok vasalódnak bele, viszont kezelése sokkal egyszerűbb, ami nagy előny a hagyományos nagyvitorlákkal szemben. Erős szélben csak be kell sodorni az árbocba a felesleges vitorlafelületet és máris kisebb dőléssel vitorlázhatunk.
Az orrvitorlák (fock) méretük szerint osztályozhatók:
- viharfock: igen erős anyagú, lapos szabása, kis felületű orrvitorla, gyakran negatív szíbású (azaz befelé ívelt) hátsóéllel. Ahogy a neve is mutatja, erős szélben használatos.
- normálfock: közepes méretű, erős anyagú orrvitorla, hátsó sarka maximum az árboc vonaláig ér. Könnyen kezelhető, fordulásnál nem akad el a vantnikban, élénk szélben is használható vitorla.
- génua: nagyméretű orrvitorla, amelynek hátsó sarka jóval túlnyúlik az árboc vonalán. Szabása viszonylag öblös, anyaga közepes erősségű. Feladata a gyenge és mérsékelt erejű szél „befogása” nagy felülete segítségével.
Az igazán szakszerű, ha mind a három felsorolt orrvitorlával rendelkezünk, és kifutás előtt a megfelelő méretűt szereljük fel a kikötőben. A legtöbb vitorláson azonban sajnos nem találunk három különféle nagyságú orrvitorlát, hanem egyetlen génua alkotja az arzenált, amelyet a forgatható forstág, azaz a fockroller segítségével kisebbre csavarhatunk szélerősödés esetén. Vagyis egyszerre van génuánk, normál fockunk, viharfockunk, nem nagyszerű, mi ebben a hátrány? Az, hogy az öblös szabású génuánkba a fockroller ráncokat vasal,amikor a vitorlát kisebbre csavarjuk, a vitorla alakja jelentősen torzul, ráadásul a feltekert vitorlaanyag a belépőélnél rontja a vitorla áramlási viszonyait. Túrahajókon mindezek a hátrányokkal szemben nagyobb előny a vitorla egyszerű kezelhetősége.
Belvizen használt tőkesúlyos vitorlásokon a nagyvitorla általában hagyományos rendszerű (fel- és lehúzható), az orrvitorla pedig génua, fockrollerrel, vagyis ki- és besodorható. Jollékon a nagyvitorla és az orrvitorla is hagyományos rendszerű, azaz fel- és lehúzható, nem pedig fockrolleres.
Tengeren használt vitorlásokon árbocba sodorható nagyvitorla és fockrolleres génua alkotja az alapvitorlázatot.